
DÁN EU ELNÖKSÉG 2012
Fókusz téma: Zöld kultúra Dániában
2012. január 12-31.
2012. első felében Dánia látja el az EU soros elnökségével járó feladatokat. Ennek kapcsán a Dán Kulturális Intézet az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletével együtt 2012. januárjában számos kulturális programmal várja az érdeklődőket az Európa Ponton (Millenáris Park, 1024 Budapest, Lövőház u. 35.).
A programokra a belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
Január 12., csütörtök 18.00.
Bringával Koppenhágában

MONUMENTAL MOTION: KOPPENHÁGA, A BRINGÁSOK PARADICSOMA
Mikael Colville-Andersen fotókiállítása
Az egyes városokat vagy nemzeteket gyakran azonosítják az általuk létrehozott emlékművekkel vagy épületekkel, amelyek az ország egy-egy jelentős történelmi eseményének állítanak emléket. Dánia és Koppenhága sem kivétel e tekintetben. Az ország egyik legnagyobb nevezetessége, legjelentősebb vívmánya azonban nem valamiféle épület vagy szobor, hanem az a magas szintű kerékpáros kultúra és infrastruktúra, amelyet Dánia a fenntartható élet élő örökségeként fel tud mutatni.
A dán fotós és városi mobilitás szakértő Mikael Colville-Andersen 4 év alatt több mint 10 000 felvételt készített Koppenhága kerékpáros kultúrájáról. A kiállítás a legjobb 50 fénykép révén mutatja be a „bringások városának” életét.
A dán hónapot megnyitja Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.
A Monumental Motion kiállítást megnyitja Hanne Tornoe, a Dán Kulturális Intézet igazgatója.
A Cycle Chic Budapest téli kerékpáros és divatbemutatója
A Cyclechic.hu egy bringáséletmód-blog, mely lassan 3 éve figyeli, fotózza, közvetíti azt a csodálatos folyamatot, mely során Budapest utcáin egyre többen közlekednek kerékpárral. Célunk a pár éve még hihetetlennek tűnő bringaboom dokumentálásán túl, hogy megmutassuk a biciklis közlekedés egyszerű, mindenki számára elérhető, mégis nagyon stílusos voltát.
Mindezt speciális felszerelések nélkül, a ruhásszekrényünkből felöltözve.
Az est házigazdája: Gyárfás Dorka
________________________________________________________________________________
Január 20., péntek 19.00.

19.00 Öt akadály
Lars von Trier és Jørgen Leth Oscar-jelölt dokumentumfilmjének vetítése.
A filmmel Lars von Trier kihívás elé állította barátját és mesterét, Jørgen Leth-et: arra kérte Leth-et, hogy ötször forgassa újra a Tökéletes ember című filmet, és mind az öt felvételhez meghatározott egy-egy akadályt.
20.30 Trendek és trükkök az Öt akadályban
Gyenge Zsolt filmkritikussall, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatójával Gyárfás Dorka beszélget
21.00 Egy jobb világ – Susanne Bier Oscar-díjas filmjének vetítése
Anton orvos, aki az idilli dán városkában található otthona és egy afrikai menekülttáborban lévő munkahelye között ingázik. A két rendkívül különböző világban Anton és családja olyan konfliktusokkal szembesül, amelyekben súlyos döntéseket kell hozniuk: bosszú vagy megbocsátás.
A filmeket magyar felirattal, eredeti nyelven vetítjük.
A Lumiére Filmklub kurátora Bujdosó Bori, újságíró
Január 24.,kedd 10.00.
CultureFutures konferencia
Kultúrák és jövők – átmenetek egy ökológiai korszak felé
A rendezvény az Ecological Sequestration Trust és a EUNIC együttműködésében valósul meg azzal a céllal, hogy a kulturális intézetek új öko-szociális gyakorlatokkal ismerkedjenek
meg és e téren vezető szerepüket mérlegeljék.
Megnyitó előadás: Peter Head, a brit Ecological Sequestration Trust alapítója és vezetője
Az átfogó cél a 2050-ig az ökológiai korszakra történő áttérést támogató kulturális lépések elősegítése.
Konkrét célkitűzések:
Inspiráció a kulturális intézeteknek, hogy fontoljanak meg új ökoszociális lépéseket és mérlegeljék vezető szerepüket.
Kölcsönös nemzetközi ihletforrás és véleménycsere az ökológiai korszak jövőképéről és arról, hogyan tudnak a kulturális intézetek rendes gyakorlataik keretében élenjáró
szerepet betölteni.
Az ökológiailag élen járó nagy kulturális intézetek új globális hálózatának elindítása.

Január 27., péntek 10.00
RENDHAGYó EU-ÓRA Bagó Zotán Európai Parlamenti képviselővel
Az Európai Parlament dél-alföldi általános iskolai regionális rajzversenyéből
született alkotások kiállítása az Európa Pontban.
18.30.
NÉPFŐISKOLÁK DÁNIÁBAN ÉS ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS
Tales of Joy and Woe koncert

Nikolaj Frederik Severin Grundtvig (1783–1872) a dán történelem egyik legjelentősebb alakja: őt tekintik a dán népiskolák atyjának. Egyszerre volt lelkipásztor, teológus, költő, filozófus, történész, társadalomkritikus, és leginkább nevelő.
Az EU 2000-ben útjára indított – és ma az átfogó Egész életen át tartó tanulás programjának részét képező – Grundtvig programja arra irányul, hogy a felnőtteknek lehetőséget adjon tudásuk és képességeik javítására, hogy ezáltal szellemileg frissebbek, és
potenciálisan könnyebben foglalkoztathatók legyenek.
18.30 A Duna TV által készített dokumentumfilm vetítése a dán népfőiskolákról.
A magyar népfőiskolai mozgalom, az Egész életen át tartó tanulás program és a Grundtvig
program bemutatása.
19.00–20.30 Élménybeszámoló és beszélgetés a dán népfősikolák egykori és jelenlegi diákjaival.
Kiemelt vendégek:
Szigeti Tóth János, a Magyar Népfőiskolai Társaság egykori elnöke
Bolye Ferenc, a Mezőföld Népfőiskolai Társaság elnöke
Ács Éva, a Mezőföld Népfőiskolai Társaság titkára
21.00 a Tales of Joy and Woe dán zenekar koncertje
Január 28., szombat 10.00
Dán gyereknap LEGO és KOMPAN játszósarokkal
10.00 Re-kreatív a Zöld Ernyővel
A zöld gondolatok átviteléhez játékokat és mindenféle csalafintaságot bevetünk! Társasjátékok a szemétcsökkentésről, memóriajáték használt cédékből, csipogó plüssmadarak vicces kérdésekkel, ÖKOmata gépünk, mely nem fogyaszt áramot, óriás ökotársas, ahol a bábu te vagy! Az alkotókedved se hagyd otthon, mert kidobásra ítélt fémtárgyakból varázsolunk
egész helyes portékákat! Ezért hozz magaddal otthonról kiürült üdítős- és konzervdobozokat!
A Zöld Ernyő – kecskemétiek az élhetőbb környezetért projekt környezettudatos műfajban utazik. Ismeretterjeszt, vetít, játszik, alkot(tat), beszél arról, hogy tehetnénk szebbé a világot apró (vagy nagyobb) lépésekkel.
11.30 Játszd újra, Sam(éttel)!
A Leskowsky Hangszergyűjtemény hangszerbemutató műsora újrahasznosított eszközökből készült hangszerekkel. Felcsendülnek kerékpáralkatrészekre és lefolyócsövekre írt darabok, miközben a gyerekek többet ezek közül ki is próbálhatnak, új ötletekkel gazdagodhatnak.
A logókra kattintva a dán elnökség programjait tekinthetik meg:
Lumière Filmklub – Dán filmeste